TÉRFOGLALÁS

MERÍTÉS AZ AMIKOR GALÉRIA GYŰJTEMÉNYÉBŐL

Molnár Viktor bő két évtizede gyűjti szisztematikusan a hatvanas-hetvenes évek magyarországi emlékanyagát. Ezen belül kiemelt figyelmet kapnak gyűjteményében a hagyományos táblaképen túlmutató objektumok: a kinetikus objektek, térplasztikák, fény-tér modulátorok, térinstallációk. Kiállításunk címe: Térfoglalás, amely több jelentéssel is bír. Utal egyrészt a térplasztikák gyűjteményben betöltött fontos szerepére, másrészt a mainstream művészettörténeti kánonból kihullott alkotók diskurzusba emelésére, harmadrészt pedig a kiállított művészek azon közös szándékára, hogy a teret „belakják” műveikkel. Kiállításunk öt művész (Z. Gács György, Percz János, Balogh László, Hegyi György, Szász Károly István) köré szerveződik, analógiaként pedig megjelenik Hincz Gyula és Nicolas Schöffer egy-egy munkája is. Az öt alkotót nem csak térkísérleteik kötik össze, hanem sok más egyéb is, legfontosabb ezek közül az absztrakció iránti feltétlen elkötelezettségük, kinetika iránti érdeklődésük és a modern építészettel való kapcsolódásuk. A rekanonizáció reményével hozzuk diskurzusba egymással az öt alkotó 1965-1980 közötti munkásságát, rámutatva az elszigeteltségük ellenére is kimutatható párhuzamosságokra, az egyes életművek nyomán felszínre kerülő közös tendenciákra. Kurátor: Váraljai Anna